A reménytelen szerelmes 1/2

A Club13-ban újra zajlott az élet, a vendégek felettébb élvezték a bulit. Táncoltak, nevettek, és beszélgettek. A DJ hajlott arra, hogy azokat a dalokat játssza, amit kérnek tőle, így még nagyobb siker volt. Sokan voltak, de nem kellett tolonganiuk, a táncparketten is szabadon mozoghattak, és üres asztalokat is találhattak. A pultnál öt fiú ült, akik az egyik csapossal beszélgettek, időnként ránézve a táncosokra, miközben iszogattak. Félig befelé fordultak, egyikük fészkelődött állandóan, és ide-oda pörgött a széken, mint egy kisgyerek.

- A mai napot is kipipálhatjuk - nézett szét mosolyogva Chiyu, túlordítva a zenét.

- Mi az, hogy "mi"? - csattant fel a csapos. - Ti nem csináltatok semmit.

Takeru ekkor abbahagyta a pörgést, majd a pultra rakta a kezeit. Egyik kezével a fejét támasztotta, míg a másikon lévő ujjaival a pulton kezdett dobolni.

- Mi az, hogy semmit? - háborodott fel, bár egyáltalán nem volt mérges, csak mosolygott. - Törzsvendégek vagyunk. Mi ez, ha nem támogatás?

- Púp a hátamon - felelte a fiatal férfi, mintha teljesen egyértelmű lett volna a válasz.

- Ugyan már, Hiroshi-san - nyafogott Takeru. - Tudom, hogy szeretsz. Engem ki nem bír?

- Soroljam? - hajolt előre Yuji, hogy láthassa Takerut, ugyanis Chiyu és Masato épp köztük ültek.

Takeru a szemét forgatva nézett rá, majd hátat fordított a pultnak.

- Tudod, pont az ilyen kinyilatkoztatásaid miatt vagy idegesítő - folytatta Yuji, Takeru azonban nem is figyelt rá.

- Meg még sok másért is - dünnyögte az orra alatt Shinpei. Hangját szinte elnyelte a zene és a poharát is a szája elé tartotta, a mellette ülő Takeru mégis szúrós tekintettel nézett rá, mire idegesen megköszörülte a torkát, és a fiúra mosolygott. Szerették egymást húzni, nagyobb veszekedés sosem volt belőle, már megszokták, mégse tudták kibírni, hogy ne oltogassák a másikat.

Takeru újra a táncparkett felé fordult, pár percig nem szólalt meg egyikőjük sem. Az egyik vendég odament a DJ-hez, egy darabig beszélgettek, majd egyedül hagyta a férfit. A következő dal egy lassabb szám volt, amit valószínűleg az a vendég kérhetett. Gyönyörű dal volt, amit egy hölgy énekelt, Takeru mégis csak fintorgott.

- Mi az, nem tetszik? - nézett rá Masato mosolyogva.

Takeru csak legyintett, mire a többiek felnevettek. Mind inkább a rockosabb, pörgősebb stílust szerették, de talán Takeru volt az, aki a leginkább ragaszkodott csak ahhoz az egy stílushoz.

Hiroshi letörölte a pultot, a fiúk pedig megitták az italukat, majd fizettek.

- Mehetünk, Takeru? - fordult Masato a fiúhoz, indulásra készen.

Takeru nem felelt egyszerre, valamit igen csak bámult, végül mosolyogva megrázta a fejét.

- Várjatok még! - szólalt meg. - Itt van Renn.

A fiúk követték társuk tekintetét, és hamarosan meg is pillantották az említett fiút. A bejárattól nem messze állt, és zsebre tett kézzel nézelődött.

- És? Mi van akkor? - kérdezte kelletlenül Chiyu.

- Láttátok Aimi-chant, ugye? - nézett végig a srácokon Takeru ravasz mosollyal. Valamiben sántikált, a fiúknak pedig rossz érzésük volt.

- Ugye nem azt akarod már megint csinálni? - nyafogott Yuji, mint akinek már elege van mindenből.

Takeru csak mosolygott. - A 3-as asztal üres - jelentette ki, majd Renn felé véve az irányt kilőtte magát.

- Már megint kezdi - sóhajtott fel Shinpei a fiú után nézve, miközben visszaült a székre.

- Hogy nem unja már meg! - forgatta a szemét Chiyu. - Csatlakozzunk?

- Sok veszteni valónk nincs - vont vállat Masato, mire sorba elindultak, hogy újra akcióba lendüljenek. - Ahogy választásunk se.

Hiroshi mosolyogva nézett utánuk, miközben csak a fejét rázta. Rég óta jó barátok voltak, főleg Takeruval, akit már kiskora óta ismert, a fiú azonban mindig tudott meglepetést okozni számára.

- Renn! - kiáltott Takeru, mikor odaért a fiúhoz, aki mosolyogva fogadta őt.

- Takeru, jó látni téged. Régóta itt vagy?

- Egy ideje. Hogy tetszik a buli?

Renn egy fél pillanatra elgondolkozott, majd elmosolyodott. - Jó, mint mindig. De rég láttalak. Mi újság veled?

- Nem volt az olyan régen - legyintett Takeru, majd egy ideig hallgattak. Szétnéztek a klubban, ahol még mindig sokan mulattak. Takeru egyszer csak barátja felé fordult. - Nem ülünk le? - bökött az asztalok felé, mire Renn csak bólintott.

Elindultak, ám mielőtt odaértek volna, Takeru megtorpant.

- Hozok valamit inni - közölte, majd azonnal el is indult, Renn pedig helyet foglalt egy üres asztalnál. Egyik kezét a combjára helyezte, míg a másikat a kanapé karfájára rakta, ujjait pedig az ütemre mozgatta. Egy ideig nézelődve várakozott, majd meglátta Chiyuékat, akik épp elhaladtak volna mellette, ám mikor észrevették, megtorpantak.

- Oh, hello, Renn! - kiáltott a fiú, Renn pedig akkor vette észre, hogy nincsenek egyedül. Tekintete a társaságukban lévő lányt fürkészte, aki a táncparkett felé nézett, miközben a mellette álló Shinpeijel beszélgetett. Masaru oldalba bökte a fiút, mire annak eszébe jutott, miért is jöttek.

- Aimi-chan? - nézett a lányra, majd a velük szemben ülő fiúra. – Renn? Készíthetünk egy képet? Emlékként?

Felemelte a telefonját, Aimi pedig zavartan leült Renn-nel szembe. Shinpei már épp megnyomta volna a gombot, ehelyett azonban csalódottan emelte le a kezeit.

- Mi ez már? Nem fértek bele - közölte velük. - Aimi-chan! Megkérhetlek, hogy ülj Renn mellé?

Aimi és Renn is kellően meglepődtek, és még kínosabbra vált a helyzet számukra, de végül a srácok addig-addig nógatták a lányt, míg végül megadta magát.

- Nézzetek ide! - emelte fel a telefont újra Shinpei. - Mosoly!

Mindketten elmosolyodtak, azonban megtartották a tisztes távolságot egymástól.

- Renn! - nézett rá jelentőségteljesen Chiyu. - Egy bulin vagyunk. Ne legyetek ennyire feszültek, csak érezzétek jól magatok!

Renn vonakodva átkarolta Aimit, míg a másik kezével egy peace jelet mutatott.

- Így már azért jobban tetszik - nyugtázta Chiyu, miközben Shinpei elkészítette a képet.

- Hello-mello! Két melon szóda rendel! - jelent meg ekkor Takeru, majd az asztalnál ülők elé helyezte a két poharat. - Jó szórakozást!

Magukra hagyták Rennt és Aimit, akik idegesen néztek a srácok után.

- Minden rendben lesz? - kérdezte úton a pult felé Chiyu Takerut.

- Naná - kacsintott a fiú magabiztosan, és büszkén, majd szinte felugrott az egyik bárszékre.

- Hogy ment? - kérdezte mosolyogva Hiroshi, miközben mind helyet foglaltak, majd töltött is a srácoknak még egy pohárral.

- Nézz csak oda! - bökött az asztalok mellé Takeru széles mosollyal az arcán.

Újabb nap, mikor büszke lehetett magára. Számtalanszor eljátszotta már. Akárhányszor értesült róla, hogy az egyik ismerősének tetszik valaki, nem hezitált egy percig sem, és kieszelt valamit, amivel összehozhatja őket. Azóta mindenki megvan, és még köszönetet is mondtak, amiért segített nekik megtenni az első lépést. Ezt várták el Rennéktől is.

Renn régi barátjuk volt, akivel pár hete összefutottak ebben a klubban, hosszú kihagyás után. Egy alkalommal szó esett arról, hogy tetszik neki valaki, és amikor Aimi feltűnt, Takeru azonnal vette a lapot. Renn szinte kifordult magából a közelében. Megszeppent lett, és hallgatag, annak ellenére, hogy egyébként mindig kedves, és bőbeszédű srác volt. Takeru tudta, hogy ilyen szempontból önbizalomban szenved, így kicsit besegített neki.

Amíg a srácok a pultnál élvezték tovább a bulit, időnként az asztalok felé pillantva, Renn és Aimi csendben iszogatták az üdítőket, miközben szívük egyre hevesebben vert. Aimi sem érzett másképp a fiú iránt, mint Renn iránta, mégsem tudták, hogy vallhatnák be. Fura volt a helyzet számukra, és legszívesebben elmenekültek volna, de úgy gondolták, ha most nem, akkor soha. Aimi gondolatban megpróbálta megfogalmazni, ami a szívét nyomta, ám Renn úgy tűnt, egy idő után feladta, ugyanis, visszarakta a poharat a helyére, majd szó nélkül felállt, és zsebre tett kézzel elindult.

Aimi megijedt és gondolkodás nélkül utána kapott, megragadva a karját. Behunyta a szemeit, kizárta gondolatban a körülötte lévő embereket, még a zene is halkabbnak tűnt, ahogy ott álltak, nem hallottak semmi mást zakatoló szívük hangján kívül. Renn megtorpant és a döbbenettől ledermedt.

- Szeretlek, Renn! - kiáltott a lány. - Attól a pillanattól kezdve kedvellek, hogy először találkoztunk. Nem mertem bevallani, mert féltem a következményektől. Féltem, hogy te talán nem így érzel, de most... Úgy érzem, már nem bírom tovább. Ha most nem tudom elmondani, akkor soha sem fogom tudni.

Renn megfogta Aimi kezét, amivel a karját fogta, mire a lány döbbenten nézett fel rá. Levette magáról, majd szembefordult a lánnyal, és megfogta a másik kezét is.

- Renn! - nézett fel rá Aimi csillogó szemekkel, mire a fiú elmosolyodott, majd a következő pillanatban átölelte őt.

- Ezzel is megvolnánk - nyugtázta Takeru, mikor látták, hogy mindketten visszaülnek az asztalokhoz, és beszélgetni kezdenek. Kiitta a poharát, majd felállt.

- Mehetünk! - jelentette ki és már el is indult, meg sem várva a többieket. - Viszlát, Hiroshi-san!

A férfi csak intett, miközben a többiek követték a fiút, a buli pedig folytatódott tovább.

Másnap a srácok egész nap a játékteremben voltak. Takeru, Shinpei és Chiyu autóversenyeztek, Masato és Yuji pedig a vakondot ütötték. Több kört is játszottak, de mint mindig, most is veszekedés lett a vége, ami nevetésbe és poénos kötekedéssé alakult, utána pedig viszonylag korán hazamentek. Takeru épp a fürdőszobából jött vissza, a nyakában lévő törülközővel törölgetve a haját, mikor hallotta a telefonja csörgését. Kezébe vette a készüléket, a kijelzőn pedig Hiroshi nevét látta. Üzenete jött, amiben a férfi közölte, hogy megtalálta az egyiküknek a napszemüvegét.

Takeru azonnal rájött, hogy az valószínűleg az övé lehet, és talán Hiroshi is tudhatta, ha neki küldte az üzenetet. Gyorsan megszárította a haját, fél óra múlva pedig már ott is volt a Club13-ban.

Ahogy belépett, a zenére azonnal felfigyelt. A bejárati ajtó után egy lépcső vezetett le a klubba. Takeru minél lejjebb ért, annál biztosabb volt benne, hogy ezt nem a tegnapi DJ játssza. Sőt, sokkal inkább tűnt élőben előadottnak.

Kíváncsian lépett be, és az ajtónál azonnal meg is torpant. A tegnapi tomboló tömeg, most lassan andalgó, ide-oda lépkedő párocskákra váltott. A színpadon egy lány ült, gitárral a kezében, egy balladát énekelve. Gyönyörű és egyedi hangja volt, minden érzelmét átvitte a dalba, tejes átérzéssel énekelt, amitől még szebb lett az egész. Takeru csak nézte és nézte, még a szája is tátva maradt. Nem találta érdekesnek a balladákat, ez a dal mégis hatott rá. Átérezte az előadó érzéseit, ám egy idő után már meg sem hallotta a hangját. Minden elhalkult számára, az idő lelassult, ő pedig csak nézte az éneklő lányt, aki egyre fényesebben ragyogott.

A valóságba az rántotta vissza, mikor valaki be akart jönni, ám az ajtót nekilökte, mivel még mindig ott állt, ahol percekkel ezelőtt, mikor maga is megérkezett. Takeru zavartan lépett odébb, miközben a két új vendég elindult az asztalokhoz. A fiú megköszörülte a torkát, még egyszer futólag a lányra pillantott, majd elindult a pult felé és a szokásos székre leült.

- Látom, tetszik - nézett rá sokatmondóan Hiroshi, miközben eléje rakta a szemüvegét.

- M-miről beszélsz? - nézett rá összeráncolva a homlokát Takeru, majd megfogta a szemüvegét, azonban nem indult el. Helyette hátrapillantott a színpadra, ahol még mindig a lány énekelt.

- Azt hittem, nem bírod a balladákat - folytatta Hiroshi mosolyogva. Teljesen átlátott a fiún, nem volt értelme tagadnia, ám tudta, hogy Takeru nem az a típus, aki ilyet könnyen beismer.

- Milyen balladákat? Ez... ez nem ballada - mutogatott a fiú idegesen össze-vissza, miközben megmagyarázta a semmit. - Ez csak egy szép, lassú dal, ami egészen véletlenül hasonlít a balladára. És egyébként is nem a stílus, hanem az előadó alapján lesz egy dal jó. Nem tudsz te semmit.

Lemondóan legyintett egyet, mire Hiroshi csak mosolyogva rázta a fejét. A dalnak hamarosan vége lett, a lányt pedig felváltotta egy banda, akik már felpörgették a hangulatot. Takeru még mindig a pultnál ült és magyarázott Hiroshinak, annak ellenére, hogy a férfi már követni se bírta. Időközben fogadta a rendeléseket, beszélgetett mással, Takeru viszont szüntelenül mondta a magáét, észre sem véve, ha a férfi időnként máshoz is beszélt.

- Egy melon szódát kérek - ült le egyszer csak valaki a fiú mellé, mire az egyik pillanatról a másikra ledermedt, mikor látta, ki az.

A lány, aki az előbb énekelt, most ott ült Takeru mellett és kedvesen mosolygott rá, amit a fiú egy félresikerült mosollyal tudott viszonozni, majd lassan összeszedte magát.

- Szép volt a dal - szólalt meg zavartan, miközben a lány megkapta az italát.

- Köszönöm. Örülök, hogy tetszett - mosolyodott el a lány, majd rövid csend következett, amit szintén a fiú tört meg.

- Az előbb... - kezdte kissé vonakodva, de meg kellett tennie, mert aggódott, hogy a lány hülyének nézi. - Nem beszéltem ám magamba, nem őrültem meg, én csak, Hiroshinak magyaráztam. Bár ő nem hallgatott rá, így folytattam a gondolatmenetet hangosan. Talán furának tűnhettem, de egyáltalán nem vagyok az. Teljesen átlagos személy vagyok.

- É-értem - bólintott bizonytalanul a lány, miután a fiú egy szuszra elhadarta a mondandóját. - Te is szereted a balladákat?

- Hogy? Balladák? Persze, ki ne szeretné őket. Csodálatosak.

- Ennek örülök - mosolyodott el a lány, mire Takeru újra zavarba jött. Egészen elpirult, és furán érezte magát, így elkapta a tekintetét. Ilyet még eddig sosem tapasztalt, és nem volt benne biztos, mi is az.

A továbbiakban nem tudott, mit mondani, pedig szorgosan törte a fejecskéjét. Gondolta, megkérdezni a nevét, de nem tudta, mégis hogy tegye fel a kérdést. Addig-addig gondolkozott, míg a lány kapott egy üzenetet, és távozott.

Másnap a srácok Chiyunál voltak, és videójátékoztak. Mindenki teljesen fel volt pörögve, Takeru viszont olyan volt, mint aki el van varázsolva. Egész végig csak ült a kanapén egy párnát ölelve és mosolyogva bámult a semmibe.

Ez a srácoknak is feltűnt, és nem tudták, mi lelte hirtelen.

- Takeru? - nézett rá Shinpei kíváncsian.

- Hé, Takeru? - bökte oldalba Yuji is, mikor a fiú nem reagált.

Mind a négyen összenéztek, aztán Takeru végre megszólalt.

- Srácok! - kiáltott fel felpattanva az ágyról, amit olyan hirtelen tett, hogy a mellette ülő Yuji majdnem frászt kapott. - Menjünk a Club13-ba vasárnaponként!

- Mi? - néztek rá a többiek, mire Takeru visszadobta magát a kanapéra.

- Mi a fene ütött beléd? Eddig mindig szombatonként mentünk - nézett rá Masato értetlenül.

- Akkor menjünk mindkét nap! - jelentette ki végül Takeru, majd újra felpattant. - Oké?

Mosolyogva végignézett a barátain, majd elrohant, a srácok pedig értetlenül néztek utána.

- Hát, ennek meg mi baja van? - kérdezte szinte gépiesen Chiyu.

- Paaaaaaasz - nyújtotta el a magánhangzót döbbenetében Shinpei.